Fénykibocsátó dióda, magyarul: LED

A LED-et, azaz a fénykibocsátó diódát (angolul Light Emitting Diode) 1955-ben találták fel, ekkor vizsgálták a galliumarzenid félvezetõk által elektromos áram gerjesztés hatására kibocsátott infravörös fényt. 1962-ben fejlesztették ki a gyakorlatban is használható látható fényû diódát. A késõbbi fejlesztéseknek köszönhetõen egyre több területen lehetett alkalmazni a LED-eket.

Mitõl világít a LED?

A fénykibocsátás úgy keletkezik, hogy a diódára adott áramforrás a dióda anyagában levõ atomok szabad elektronjainak többlet
energiát ad, amitõl azok magasabb energiájú pályára lépnek. Mivel ez nem stabil állapot, ezért hamarosan visszaugrik az eredeti
pályára és a többletenergiát foton (azaz fény) formájában adja le. Attól függõen, hogy milyen atomban lévõ elektronról van
szó, a felvett majd leadott energia mennyisége más és más lehet, ezáltal a keletkezõ fény hullámhossza is más lesz. Ilyen módon
megfelelõ anyagválasztással be lehet állítani a LED által kibocsátott fény hullámhosszát. A mûködési elvbõl következõen a LED által adott fény keskeny spektrumú. A LED átlátszó vagy színes mûanyag tokozása mechanikai és optikai célt szolgál. Védi a diódát a külsõ sérülésektõl, lehetõvé teszi a be- illetve összeépítést. Az optikai cél persze nem a szín kialakítása, hiszen a LED színét az elõzõ bekezdés értelmében nem a tokozása adja meg, hanem a sugárzási szög kialakítása. A LED által kibocsátott fény szöge függ a LED átmérõjének és magasságának arányától: a magasabb LED szûkebb, az alacsonyabb LED szélesebb szögben sugároz. Ha ezekbõl többek építünk össze, akkor kialakul egy közös sugárzási szög, ami eltérhet az egyes ledek sugárzási szögétõl.

FOLYTATÁS........